Dean Young

Madárijesztő lángol
(Scarecrow on Fire)

Mindenkinek eszébe jut, hogy eltűnünk hirtelen.
A vasúti sínek odavezetnek, be az erdőbe.
Még a pénzügyi negyedben is: faajtók
a folyosón. Először valami kicsit akarok
a kezedbe adni, egy gombot, folyami kavicsot vagy
kulcsot nem tudom, mihez. Már nincs
meg a házam a temetővel és annak fekete
angyalával szemközt. Mi számít megfelelő
búcsúnak? Legutóbbi telemen Iowában egy-két
katicabogár mindig vendég volt a konyhában,
még mínusz húsz fokban is. Mindannyian úgy
érezzük, mintha a semmi felett lógnánk.
Ha egyszer elég közel kerülsz, látod majd,
amit varrnak, az egy emberi szív. Más éppen
szárnyakat okád. Pokolba, így is szeretek élni.
Akármikor, ha reggel felkelsz, és padlót ér
a lábad, akármi volt is a rémálmod,
csoda vagy hihetetlen látomás:
a deszkák keménysége, a lábadba gyűlő
erő. Honnan jött az ötlet gyerekként,
hogy piszkot dörzsöljünk sebeinkbe,
vagy ez csak Pennsylvaniában volt szokás?
Talán lélegzetből vannak a versek, ahogy a bugyogni
készülő víz sóhajtja, Ez a lelkem, megszabadult.

 

Mohácsi Balázs

fordítása

A vers eredetiben itt olvasható.