Dylan Thomas

Szakmámat, dacos művészetemet
(In my craft or sullen art)

Szakmámat, dacos művészetemet
Gyakorlom az éj csendjében,
Mikor csak a hold őrjöng
S a szerelmesek ágyban vannak,
Karjuk között minden bánatukkal.
Robotolok éneklő fényben,
Nem dicsőségért, nem kenyérért,
Nem hiún varázslatot árusítani
Elefántcsont színpadokon;
Hanem a hétköznapi bérért, amit
Az ő legtitkosabb szívük fizet.

Nem a büszkéknek, akik távol állnak
Az őrjöngő holdtól, nem nekik írok
E hullámtaraj-fújta lapokra;
Nem a holtaknak, akik fölénk tornyosulnak
Csalogány- és zsoltárhangjaikkal;
Hanem a szerelmeseknek, ahogy a karjuk
A korok bánatait fogja át;
Ők nem dicsérnek, bért sem adnak,
Sőt meg se hallják művészetemet.

Nádasdy Ádám fordítása

In my craft or sullen art

In my craft or sullen art
Exercised in the still night
When only the moon rages
And the lovers lie abed
With all their griefs in their arms,
I labour by singing light
Not for ambition or bread
Or the strut and trade of charms
On the ivory stages
But for the common wages
Of their most secret heart.

Not for the proud man apart
From the raging moon I write
On these spindrift pages
Nor for the towering dead
With their nightingales and psalms
But for the lovers, their arms
Round the griefs of the ages,
Who pay no praise or wages
Nor heed my craft or art.

(1952)

Szakmám vagy a szent ihlet szerint
(In my craft or sullen art)

Szakmám vagy a szent ihlet
Szerint – űzöm halk éjen,
Mikor a hold őrjöng csak
S a szeretők mind ágyban,
Karjuk közt a lét kínja –
Írok e harsány fényben
Nem dics-, nem becsvágy lázban,
Nem bájt s bűt árusítva
Deszkán, mely ivor-színpad,
Hanem hogy bút csitítsak
Annyiért, mi megillet.

Nem a sok maga-hittnek,
Írok tajték levélen,
Nem tornyozódó holtak
Csendjét, hogy dalra váltsam:
Nekik írok, akik ma
Egymást átszorítva
Átérik minden kornak
Kínját s rá se gondolnak
Mi a szakmám s az ihlet.

Illyés Gyula fordítása

In meinem Handwerk, meiner trotzigen Kunst
(In my craft or sullen art)

In meinem Handwerk, meiner trotzigen Kunst
Den Exerzitien einer stillen Nach
Wenn nur der Mond mehr wütet
Und die Liebenden zu Bette liegen
All ihre Nöte in ihren Armen
Mühe ich mich im singenden Licht,
Nicht für Ehre oder Brot,
Eitlen Gang oder tauschhandelnden Zauber
Auf elfenbeinenen Bühnen,
Sondern für den ganz gewöhnlichen Lohn
Ihres allergeheimsten Herzens.

Nicht für den Einzelgänger
Fernab des wütenden Mondes schreib’ ich
Auf diese schaumtaumelnden Seiten,
Nicht für die über allen thronenden Toten
Mit ihren Nachtigallen und Psalmen,
Sondern für die Liebenden,
Ihre Arme ausgebreitet rund um die Nöte dieser Zeiten,
Die es mir weder mit Lob noch Lohn vergelten,
Noch auf meine Kunst oder mein Handwerk hören.

Übersetzt von Raoul Schrott / Raoul Schrott fordítása