Philip Levine

Egy rendkívüli reggel

Két fiatalember – akár fiúknak is mondhatók –
a woodwardi villamosra vár, a belváros
felé. Igen, fáradtak, meg koszosak
is, és boldogok. Boldogok, mert már
letudtak egy rövid munkahetet, és ha nem is gazdagok,
annyira azok, amennyire ebben a városban
valaha is lesznek. Valóban testvérek?
Kérdezd meg a nagydarabot, azt,
amelyik fekete dzsekijét reccsenésig kitölti;
egész barátságosnak tűnik, ahogy ujjaival
csettintget, a seggét rázza és gajdolja
a Sweet Lorraine-t; vagy ha gúnyos hanglejtése
visszahökkent, kérdezd azt, amelyik
Ruby Bordafalodájának zárt ajtaját támasztja,
amelyiknek időnként rebben a szemhéja
a semmitől. Mondd neki, hogy muszáj megtudnod:
valóban igaz testvéri szeretet-e ez. Nem fog
megharagudni, túl fáradt ahhoz, túlságosan
örül, hogy már itt lehet, még csak ki se nevet,
bár bolondnak néz majd. Csütörtök van,
másutt talán szent nap, talán
a sabbat, de ezek ketten se nem hívők,
se nem cinikusak, fogalmuk sincs, hogy üljék meg
azon túl, hogy teszik, amit tesznek:
egy nőről énekelnek, akit imádnak
pusztán a nevéért, kifújják és beszívják
a használt, szennyes levegőt, ami nélkül
nem tudnának élni, és kitöltik
mocsoknak álcázott ikertesteiket.

Bogár Ádám Tamás

fordítása