Egy téli éjjel
Száját a vihar a házra tapasztja,
és belefúj, hogy megszólaljon egy hang.
Nyugtalanul alszom, forgolódom,
csukott szemmel olvasom a vihar szövegét.
De a gyerek szemei hatalmasak a sötétben,
és a vihar a gyereknek üvölt.
Mindketten a himbálózó lámpák szerelmesei.
Mindketten félúton járnak a beszéd felé.
A viharnak gyerekkezei és szárnyai vannak.
A Karaván Lappföld irányába ered.
És a ház megérzi tulajdon szög-csillagképeit,
melyek a falakat összetartják.
Az éjszaka nyugodt padlónk felett
(ahol lejárt szavatosságú léptek hevernek,
mint elsüllyedt falevelek egy halastóban),
De kívül az éjszaka vad.
A világon áthalad egy szigorúbb vihar.
Száját lelkünkre tapasztja,
és belefúj, hogy megszólaljon egy hang. Rettegünk,
hogy a vihar kifúj belőlünk mindent.
Závada Péter
fordítása
(Robin Fulton angol fordítása alapján)