Jack Anderson

Előadás az avantgárd művészetről

Kukkants be a Salon des Refusès mindenkori termeibe,
ott fognak lógni a buzik,
akiket a kritikusok „természetellenesnek”
minősítettek.

Most, kihasználva e barátságos különbségtétel-sorozatot,
kijelentem, hogy ami létezik, de nem természetes,
annak művészetnek kell lennie, noha a művészet maga is
bizonyos természeti folyamatokat utánoz:
vagyis a művészet maga is természetes, akárhogy vesszük is.

A művészet fejlődhet a hagyomány továbbfejlesztésével,
vagy egy ugrással az ismeretlenbe.
Az önkifejezés e módja, a meleg élet,
mely egyesek szerint őrjítő és elképzelhetetlen,
szükségszerűen az ismeretlenbe ugrásban érdekelt,
mert a hagyományai, ha vannak is, homályosak.

Vedd már észre, ahogy a képek mindenütt a heteró
életmódot harsogják és igazolják.
A parkokban és a városok terein ilyen szobrokkal találkozni:
Cohibere óvja a családját az amplectik népével szemben,
Scruta és Amentia feljelentik a barbárokat,
vagy Turpa és Insulsus násza a csatamezőn.

A meleg élet képei ezzel szemben sötétek és
olyan különlegességek, melyeket titkos termekbe zárnak
a nyilvánosság elől: ezért
a meleg élet ravaszsággal és merészséggel kénytelen
megstilizálni önmagát. Sok a bukás. De néha
egyenesen káprázatosra, csodásra sikeredik.

És mivel az ilyen diadalokra tipikusan
általános elképedés közepette, dacolva
a tudományos elméletekkel kerül sor, a meleg
élet megérdemli, hogy a művészet
jelentékeny formái közé soroljuk mind a múltban, mind a jelenben.
És mert darabokra szedi mindazt, ami a maga idején
szokványos látásmódnak hatott,
avantgárdnak számít,
természetesen avantgárdnak.

Csehy Zoltán

fordítása