Empty prison cell

Erőszakolós vers

Egyszer egy régi sittes azt mondta nekem,
szép vagyok,
és hogyha börtönben volnék, akkor tökre
valakinek a „nője” lennék,
és szót kellene fogadnom neki, és hűnek kellene
lennem hozzá,
mert ha valaki mással kefélnék,
elmetszené a torkom egy késsel
vagy borotvapengével,
addig nyiszálná, míg a köcsög seggem
vére nem
találkozna a torkom vérével,
s véreznék, addig, amíg a vörösségből
vers nem lenne, és aztán dal,
amíg a néma tömeg hallgatná,
de az nem hallgatná, persze néha
az az érzésem, hogy nem is képes hallani

tegnap felvettem a köcsögruhát
és gyászolni mentem
a köcsögöket és a leszbiket,
akiket böfögő kemencékben égettek el
és nem hallotta senki,
a kemencéket, melyek felzabáltak
annyi csontot és rózsaszín háromszöget
egyszer, 
egy náci megpróbált megerőszakolni
a fasorban,
de én elharaptam a nyelvét, és a
véréből
horogkeresztek csöpögtek
egész európára

az erőszak,
az erőszak, mint genet-nél, a megalázás
erőszaka,
a tovasétáló múlt megalázása,
egy sarok, ahol beléd kötnek, és azt mondják:
„puncimanci” és „köcsög”,
és te rávágod,
hogy sörrel teli üvegeket cipelsz,
megköveznek,
mert valahogy mégiscsak sikerült
megsértened a férfiasságukat

erőszak,
mint alan hálószobájában,
amikor az az utcakölyök
berontott egy szál késsel, és levegő
után kapkodva súgta a fülébe: „szopj le vagy
elmetszem a torkod”
alan a köcsög,
aki mindenkinek hellózott,
még a náciknak is, akik ma éjjel
rá vártak,
és amikor nekirontottak alannek,
ahogy európa torkának, és felakasztották,
minden
sarokról nézve úgy lengett, akár egy zászló

alan arca bájos maradt
mint egy gyermeké
ajka nyitva maradt hogy a földanya
kebléből szívja ki a tejet

fordítása