Felszentelés

Ketten jöttek a szentély kapujához,
ruhájuk szakadt volt és poros,
mert a görög utak kíméletlenek.
Szemükből a kapuőr csak az utazók
néma kimerültségét olvasta ki,
egy öreg és egy fiú, egymáshoz se szóltak.
A helyi törvényeknek megfelelően
kaptak ételt és éjszakai szállást.
Érdeklődéssel figyelte őket,
ahogy az öreg bárdolatlanul
falta be a bab- és kenyéradagját,
míg a fiú csak várt figyelmesen,
enni is elfelejtett, s nem kapott mesterétől
egy bólintást, nemhogy köszönetet.
Szerény fekhelyet jelölt ki nekik,
a pincelépcső lejárata mellett,
távol a szent szertartás-teremtől
(a hosszú úttól büdösek is voltak).
A kapus elvitte magával a lámpát,
s a boltív sötétjében hagyta őket.

A fiú nem tudott aludni, vagy ha mégis,
nem sokkal később hangot hallott:
hogy férfiét vagy nőét, nem tudta kivenni;
oly varázsosan hívta, kedvesen,
hogy fölkelt és elindult a nyomában,
egy villódzó alakzat haladt előtte,
lángoló hal, mely tovalebegett
a templomfolyosók sötét vizében.
A hang lenyűgöző zenévé dagadt,
a fiú látta, hogy a tölgyfaajtók
súlyos zárjaikkal megolvadnak
a csalogató alakzat előtt, s ő maga
táncolva ment, a lába szinte nem is
érintette a padlót. Így értek el
a legbelső terembe, ahol a falak
ki voltak festve: férfiak és nők
boldog meztelenségben keltek egybe
a virágba borult fák alatt,
míg innen is, onnan is állatok
lesték őket a bokrok sűrűjéből.
A terem oszlopai rábámultak,
köves beszédükkel megszólították,
titkokat fedtek föl előtte,
amiket már tudott valahol bent,
mélyen, a lelke elrejtett zugában.
A vére dobolt, ahogy ritmikusan
dobolt az egész épület,
most látta csak, hogy az iménti láng
megsokszorozódott, és ezernyi
tűz járt táncot az oltár fölött.
A tűzgyűrű a húsába szúrt, erre ő
fájdalmas nevetéssel énekelni kezdett
valami furcsa, új és ismeretlen hangon.

Reggel találtak rá, meztelenül,
ájultan, de élve, és a papok
tárgyalni kezdték: milyen büntetés
jár annak, aki betolakodott
a megszentelt helyre. De a főpap
csendet parancsolt, mert észrevette
a fiú nyakán a jelet, amit az isten
tesz rá a választottaira, akiket
bántalmazni tilos.

Ezt álmodta a költő fiatal korában,
ahogy a halála előtti napokban mesélte,
amikor igyekezett megmagyarázni
s megindokolni azt, ahogyan élt.

 

fordítása