Geir Gulliksen

A versek nem nőnek fel…
(Dikt skal ikke være voksne…)

a versek nem nőnek fel
a versek kicsik maradnak

mint növények, gyermekek
felelőtlen ösztönlények

a versek, üvöltenek
össze-vissza, visítanak, nyavalyognak

vagy fontoskodva motyognak magukban
de sohasem nőnek fel

a verseknek nem kell
vigyázniuk magukra, vagy rád

nézd azt a kis gömbölyű térdű verset
ott ül a padlón, mosolyog

rád amikor lehajolsz hozzá
és még utána is mosolyog egy ideig

hogy te elfordultál
aztán játszik magával

a vers játszik magával
amint elfordulsz tőle

a vers nem tudja, hogy az országban
van-e sötét vagy a te lelkedben

a vers azonnal versekké lesz
sötét versekké, amik bevilágítanak

egy-két elsötétedett lélekbe, világos versekké
amik csak besötétítenek maguk körül

a verseket egy kis országban írják
és egy kis nyelven, te megtaláltad ezt a nyelvet

egy elhagyatott órán, ahol senki sem akart lenni
egy téli délutánon találtad meg

amikor a szoba tátott szájjal állt körülötted
és te mint egy elzsibbadt nyelv, úgy lógtál ki belőle

a világ tátogó és rémült szájából
és többé már nem tudtál ott maradni

az az igazság, hogy megtanultál hallgatni
megszülettél, elkezdtél megbarátkozni

saját magaddal, megértetted, hogy egy vagy
az összes többi ember között, és hogy egynek

lenni hat milliárd teremtmény között
szintén egy mód a hallgatásra, ezért hagytad abba

ezért tűntél el a sajátodnál
sokkal nagyobb igazságban

a versek csöndben ülnek és hallgatnak
a versek nyugtalanul járnak körbe-körbe

a versek pletykákat terjesztenek
valamiről amit tettél, vagy nem tettél

valamiről aminek véget kellene vetni
a versek elmondják, hogy a füstcsík

átfolyik a kezeid fölött, az ágy fölött
az ország fölött terjesztenek pletykákat a versek

fordítása