Charles Bukowski

A gyönyörű szemű ember

(The Man with Beautiful Eyes)

amikor gyerekek voltunk
volt egy furcsa ház
a sötétítők
mindig
le voltak húzva
és sosem hallottunk hangokat
onnan
és a kert tele volt
bambusszal
szerettünk játszani
a bambuszkertben
utánozni
Tarzant
(habár Jane nem volt
sehol).
és volt ott egy
halastó
egy jó nagy
tele a legdagadtabb
aranyhalakkal
amiket valaha láttál
és szelídek voltak.
feljöttek a
víz felszínére
és kenyérdarabokat ettek
a kezünkből
a szüleink
azt hajtogatták:
„soha ne menj annak
a háznak a közelébe”
szóval, természetesen,
odamentünk.
tanakodtunk vajon
él-e ott valaki.
teltek a hetek
és mi nem láttunk
senkit.
aztán egy nap
hallottunk
egy hangot
a házból
„TE BÜDÖS
KURVA!”

egy férfi hangja
volt.
aztán a ház
bejárati ajtaja
kivágódott
és a férfi
kisétált.
egy szinte üres
whiskysüveg
volt a kezében.
lehetett vagy
harminc.
borotválatlan
volt,
a szájában
szivar,
a haja
kusza és
fésületlen.
mezítláb
állt egy trikóban
és gatyában.
de a szeme
ragyogott.
szikrázott belőle
a világosság,
és azt mondta,
„mi a helyzet,
uracskáim,
remélem jól
mulattok?!”
aztán
nevetett egyet
és visszasétált
a házba.
leléptünk,
vissza a szüleim
kertjébe,
és az előbbieken
gondolkoztunk.
a szüleink,
erre jutottunk,

azt akarták
hogy tartsuk távol magunkat
onnan
mert nem akarták
hogy lássunk egy embert
így,
egy erős, pőre
embert
gyönyörű
szemekkel.
a szüleink
szégyellték
hogy ők
nem
voltak olyanok
mint az
az ember,
ezért
akarták
hogy tartsuk távol
magunkat.
de mi visszamentünk
ahhoz a házhoz
és a bambuszhoz
és a szelíd
aranyhalakhoz.
sokszor
visszamentünk
heteken át
de sosem
láttuk
vagy hallottuk
az embert
többé.
a sötétítők
lehúzva
mint mindig
és teljes
csönd volt.
aztán egy nap
ahogy jöttünk vissza a
suliból
láttuk a
házat.

teljesen leégett,
és semmi sem
maradt,
csak egy parázsló,
eltorzult,
sötét alap,
és odamentünk
a halastóhoz
és nem volt
víz
benne
és a dagadt
narancssárga aranyhalak
ott voltak
döglötten,
kiszáradva.
visszamentünk
a szüleim kertjébe
és megbeszéltük
a dolgot
és megállapítottuk hogy
a szüleink felgyújtották
a házat,
megölték
őket
megölték az
aranyhalakat
mert
az egész
túl
szép volt,
leégett
még
a bambuszerdő is.
féltek
a gyönyörű szemű
embertől.
és mi
attól féltünk
akkor
hogy
egész életünkben
ilyen dolgok
történnek majd,
hogy senki

nem akarja
hogy bárki
ilyen
erős és
szép
legyen,
hogy
a többiek sosem
engednék,
és hogy
sok embernek
meg kell majd
halni.

 

Juhász Márió

fordítása