Étienne Faure

Zakatoló élet – prózák a pályaudvarról

Hajdanán pazar utazóládák jelképezték a gazdagságot, ma azonban nem ritka, ha a nagyobbacska csomagok épp a fényűzés ellenkezőjét tükrözik. A nincstelenek jókora zsákkal indulnak útnak – a házukat cipelik, tudniillik, s ez mindent megmagyaráz. A táskákból kilógó diribdarabok az emberi forgatag titkos vallomásai, a halandó szerelmek titkainak árulkodó jelei: egy virág, egy teniszütő, egy kaktusz vagy egy macskabajusz. Mi lehet a táskákban? Egy röntgenkép, mint a reptéri átvizsgálásnál, felfedné, milyen összevisszaság rejlik bennük. Dolgok szétválogathatatlan, végtelen antológiája. Olyan ez, mint nyomozáskor a boncolás, mely feltárja az elmúlás előtti utolsó vacsora tartalmát. Az öregek – mert náluk az aggódás belső tulajdonság – nagyobb bőröndöt cipelnek, mint amekkorát elbírnak. Az ott töltött napokra szükséges ruhák és tárgyak kétszerese lapul csomagjukban: dupla adag zokni, trikó, pulóver és ing túlnyomóan, meg persze zsebkendők. Ám az idő még ingatag, kegyetlen vagy kegyes lesz-e.

Nagy Melinda fordítása

 

Így halad az élet – képek egy pályaudvarról

A hajdani szép utazóládákkal ellentétben a poggyászok mérete itt sokszor fordított képet fest gazdájuk vagyonáról. Óriás csomagok indulnak útnak a legnagyobb szegénységből, jön szinte az egész háztartás – így minden érthető. Van, mi kilóg a táskákból: virágok, ütőnyelek, kaktuszok és macskafejek; egy kicsit az emberi kavalkádról és betoppanó titkos földi szerelmekről vallanak ezek. Mit rejthetnek a táskák? Átvilágítván őket, ahogy a reptéren szokás, egy szétválogathatatlan massza tárulna elénk, tárgyak végtelen antológiája. Akárcsak egy nyomozás, ahol a kórboncnok épp azt nézi, mit evett az áldozat, mielőtt jött a kárhozat. Az öregek ösztönös aggodalma rogyásig pakolta duzzadt hasú bőröndjeiket, melyekben az utazáshoz szükséges ruhák és tárgyak indokolt mennyiségének pont kétszerese foglal helyet: rengeteg zokni és atlétatrikó, kötött pulóver és rövidujjú ing, abból sosem elég, meg fejkendő. Ám a légkör még ingatag, ma éj és nap összeáll, zord és enyhe közt vacillál.

Kovács András fordítása

 

Síneken az élet – prózában a pályaudvarról

A csomagok mérete általában fordítottja tulajdonosaik gazdagságának, nem úgy, mint régen, a fényűző utazótáskák idején. A legszegényebbek hatalmas útravalója lényegében egész otthonuk – és ez mindent megmagyaráz. Ami kilóg a táskából, diszkrét vallomás eltitkolt földi szerelemről, emberi cserékről, és felfedi magát: virág, teniszütők nyele, húsos levelek, egy macska orra. De mi lehet a táska belsejében? Tárgyak végtelen gyűjteménye, egy lehetetlen halom – csak ennyit foghat fel belőle a reptéri röntgen, csak leleplezheti, hogy olyan hétköznapi minden, ami benne van, mint az utolsó vacsora hozzávalói. Az öregek összeszorult gyomorral tömik túl bőröndjeik belét, duplaannyi ruhával és tárggyal, mint amire ott majd szükségük lehet: kétszer annyit visznek zokniból és trikóból, több pulóvert és inget. De főleg zsebkendőből tesznek el sokat. Még nem lehet tudni, mi lesz, közöny és kegyelem körülöttük, mint eldöntetlen napéjegyenlőség lebeg.

Tóth Hanga fordítása

 

A szövegek Imreh András vezetésével, a Francia Workshop keretében készültek. A műhelyvezető előszava itt érhető el.