Hill néni

Olyan fiatal vagyok, hogy még mindig szeretem
a michigani Battle Creeket: dekódergyűrűk,
szódabikarbónameghajtású tengeralattjárók,
sípok, amiket csak kutyák hallanak. Valójában
még ők sem. Senki sem hallja őket.

A szomszéd Hill néni üvöltve
dörömböl az ajtónkon, apám a fekete-arany
köntösében nyit neki ajtót, beengedi,
csapzott és reszket, akár egy könyörgő
nyúl a hóban, jaj ezer bocsánat, bocsánat,
bocsánat, és a ruhája nyakát szorongatja,
mintha meg akarná fojtani magát. Azt mondta,
hogy lelő. Puska van nála, és
azt mondta, hogy le fog lőni. 

Nem hallottam még ilyet. Egy férfi
le akarja lőni a feleségét. A saját feleségét.
A szoba közepén állok mezítláb
a hideg linóleumon, egy nő zokog, anyám
pedig öleli és csitítgatja. Odakint,
a nyitott ajtón túl
apám, kezében egy puskával,
árnyéka beborítja Hill bácsit,
aki lehajtja fejét és a markába bőg.

Árnyékok sora látszik mozogni
fehér kerítésünkön: görnyedt katonák
egy halálmeneten, vagy kedves öreg hölgyek
virágos kalapban, cipelik szatyraikat.

Roman roncstelepén a gumibelsők
ott lógnak a fákon, ahová dobtuk őket.
A Beacon Hardware sarokablakán van egy felirat:
KINEK VAN 3 VAGY 4 SZOBÁJA SZÁMOMRA. SZÓLJON MOST.
Hill néni valamiért egyujjas kesztyűt visel.
Ökölbe szorítva olyanok, mint két óriás mazsola.
Az Encyclopaedia Britannica Juniorban
a nagy fáraók sírjaikban fekszenek,
az alexandriai könyvtár lángokban áll.
A Bíbor Szív, amit apám visszautasított a második
világháborúban, egy Muriel szivardobozban lapul,
valahol Clevelandben vagy Kansas Cityben,
és minden Győzelem napján valaki, akit Schwartznak
vagy Jacksonnak hívnak jól lerészegedik és kiveszi a dobozból.

Hill néni most a konyhában gin-römizik
anyámmal, és olyan elnyújtott sikongásokkal
vihognak, ahogyan csak a nők tudnak, hogy
azt hiszed, haldokolnak éppen.

Kisétálok az előkertbe, a Pontiac Chieftainünk
lökhárítóiról csepeg a holdfény.
Előveszem a kutyasípot. Minden mozdulatlan.
Senki sem hallja. Az egész városban alszanak a kutyák.

 

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.