Gérard Cartier

.Kerengő.
(.L’enclos.)

Ez Monomotapa     a falak összecsuklanak
A kert csak medvetalp és bogáncs burjánzó sűrűje
Én a kapunál vertem gyökeret     félmeztelen     az utolsó
Sarutlan barát     a távolban a fák között
Egy vágtázó vonat méri az időt     mint hajdanán
A harangok     de már belevesztem s nincs mi
Kitéphetne    sem a dúdoló darazsak
Sem a nyugati szél mely elkeni a színeket
Az ősz vigyázva bukik alá a domboldalon 
Hogy átitassa a diófákat     a gondtalanságot
Az öregség követi     nem figyelmeztet rá árny
Egyberoskadok perjével
Sással      árva verseket ringatok
Az ölemben     Egy árny néha     félénken
Rám ront     hogy segítsen 
Áthajóznom az üres lapon     Annyi mindent vesztettem…
Nappal is álmodozni fülelni lépteit
Ahogy elhalad      Annyi mindent…      és hűséges maradni
Az iránt ami nincs többé     Ki is mondta hajdan
Keserédes nyelvén     a múlt 
Az egyetlen élet     vagy valami effélét?   

                                   (Umberto Saba)

Weldon Attila

fordítása