Arvis Viguls

Kommentár Villon Epitaphiumához,
melyet magának és társainak szerzett,
midőn akasztásukat várták

Az akasztottakat
vagy a keresztre feszítetteket
megfosztják végső joguktól —
hogy a földön haljanak meg,

mintha a föld, mi hordozta
bűneiket,
már nem bírná el
halálukat.

Úgy halnak meg, mint a fuldoklók,
akik mélyvízbe úsztak,
és a lábuk
már nem éri a medert.

A többiek pedig lentről,
mint isteneket
vagy nagyurakat —
némán bámulják őket.

Az akasztottaknak
a levegő a trónjuk,
és a fejüknél cikázó légyraj —
a koronájuk.

Senki sem állíthat követ
vagy vihet virágot oda,
arra a helyre, ahol megállt
a szívük.

Cipőik csak lengenek
az ürességben,
mint különös gyümölcsök.
Lágyan inganak a szélben.

Mohácsi Balázs

fordítása