Pierre Székely: A szabad ember (1978)
mikor a barátnőm ír
egy szerelmes verset / valaki máshoz / olyan lassan
olvasom ahogy a szemem csak bírja / a pupillám
fekete garatként / nyeli a szavakat / & újra
beleszeretek
//
van valami abban ahogy ír / a férfi
álláról / a borotválatlan bőréről / a porként
gyűlő borostájáról / ahogy finoman
szól a testéről / erről a forró állatról amire
rácsavarja a testét / az éj mély lélegzetei közt
/ jégvirág fagy a párás ablakra / hasonlóan
ahogy teste az én testem öleli
//
vagy ahogyan a szeméről ír / mintha
egyszerű volna / mintha nem lehetne
egész kéziratokat szentelni / a szerető
egyetlen pillantásának / szavai gránitba vésik
a szemét / és egy pillanatra én is beleszeretek
a férfi lágy kővonásaiba
//
ez a vers arra emlékeztet hogy mindannyiunk szívében
/ játékbabák fészkelnek / hogy ha eléggé szeretsz
/ megnyílik a szíved / ha igazán szeretsz / akkor
mindig van hely több embernek
Mohácsi Balázs
fordítása
Az eredeti szöveg itt olvasható.
