Rosario Castellanos

Néhány szó Gabrielről

A fiam is zavart, mint minden vendég,
hiszen elfoglalta a helyet, ami az enyém volt,
rossz időben létezett,
miatta minden harapást kétfelé kellett osztanom.

Csúnya voltam, beteges és unott,
úgy éreztem, az én káromra növekszik,
színét az én véremből lopja, titkos
súllyal és térfogattal terheli meg
földi létemet.

A teste könyörgött a születésért, hogy mutassak neki utat,
adjak neki helyet a világban,
és biztosítsam az időt, amire szüksége lesz a történetéhez.

Fejet hajtottam akarata előtt, és leválása vérén,
szabadulása sebén keresztül
távozott az utolsó dolog, amit éreztem,
a magány, és hogy egy üveglapon át nézem magam.

Nyitva maradtam, felajánlva
a látogatóknak, a szélnek, és a jelenlétnek.

Izsó Zita

fordítása