Julia Fiedorczuk

Oxigén

Megmutatom neked a szerelmet egy marék csillagban.

Ismered a hó színjátékát az útmenti leveleken?
A decemberi nap lila kontúrját?
Azért jöttem ide, hogy lélegezzek.

A folyó vízcseppjében apró táncosok vannak.
A kertkapu mögött rovarrajok,
a vastag fenyő hajlott ágain fészek,
karjaim fészkében egy gyermek tejes lehelete.

Könnyedén élünk a világ lélegzetén,
egyik sötétség a másikhoz adódik.
Ajkak az arcon.
Arc a combon.

Könnyedén élünk a világ lélegzetén,
nőstényfarkas meleg szőre és éles fogai,
a fagy borotvája a folyó sötét bőrét egyengeti,
lakói nesztelenül merülnek a folyó fenekére.

Azért jöttem ide, hogy lélegezzek.
Dolgaink szomorúsága a téli égbolton.
A hó gyorsan elolvad a gyermek arcán,
szemünk a csillagokra nevet,

s az ég találkozik a folyó egyenletes bőrével,
lélegzem, lélegzem, tehát vagyok.

Sipos Tamás

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.