Galina Rimbu

puhán érintem a nyelvemet a nyelvedhez…

hirtelen megtörik az álom:

földbe ástuk a fegyvereinket

villám közelít egy csattanással

a reklámtáblák mindjárt összeomlanak

mélyebbre nyomul a nyelvem, egészen a nyelved tövéhez
a hűvös és édes szájpadlásodig

izgató a tavasz illata az első
világháború robaja. aztán kiszalad
valakiből egy kiáltás alanya nincs
azt kérdezi: ki beszél?
én: ki csókol minket míg
tart az álom? csapdába estünk a történelemben.

harangoznak majd
kizubognak a füstfelhők
nézd, ég a házam, véres
nyár követi és
ezekben a tágas pillanatokban megérti
hol a fájdalmad, tudja, hogy fáj, és hogyan kell
az arcodról a könnyet, a kulcscsontodról lenyalni.
éjjel az árokban, az ágyban, ott, ahol a villanások vannak,
ahol a vér azt mondja, velem lehet sírni
csukd be a szemed a torzulásban.

közel a vihar, amikor
már felforrósodik a bordakosár,

egy érintés, mintha véletlenül találkoznánk a folyosón,
és a nyelvemet végigvezetném a válladon…

távoli zenekarok hangja, ágyúké,
esztelenségbe zuhannak, meg lehet-e érteni vajon,
mikor kezdődött, az idő konkrét jelein kívül,
mint egy méhraj, csíp,
egyedül marad az egyik, hogy sírjon, a másik meg, a raj közepén
térdre rogy.

Vonnák Diána

fordítása