Terrance Hayes

Reggeli vers

A Charlie Rose-show után, ahol valaki azt bizonygatta,
hogy Isten is ember, felkaptatok a tíz perces dombra,
elérni a 61C-t, ami épp csak két perccel azután érkezik,
hogy az eső bekerget O’Hara vagy a szekrényajtón lógó kék
esernyőm nélkül a Pamela’s-ba a Forbes-on,
ahol meglepetésemre pont K-t látom egy tál
palacsinta fölött, az ablaknál lévő sarokban, míg odakint
az eső csókolgatja a járókelők ronda és szép fejét

Odaülök, jeges vizet és a Koránkelő Ajánlatot
rendelem nettó $4.87-ért, szóba hozom milyen régen
láttam, de azt nem, hogy rosszul fest,
hogy az a háló a hajában ijesztő egy kicsit,
vagy hogy kötésekre számítottam penge-járta
csuklóján, és nem magyarázkodunk, hogy épp miért is
ennénk egyedül, csak megbeszéljük, mit jelent józannak lenni,
amit most K is épp igyekszik tartani, hogy a hírek még
az esőről sem szóltak semmit, és felhozom Frank buta
homokfutós halálát, meg a verseket, amiket az ágyam melletti
széken hagytam, közben pedig a K-nál lévő csomag Marlboro
Lighttal és a nyirkos gyufával szemezek, ez tehát a dohányzó rész lehet,
de semmi értelme az egésznek, nem nyílnak az ablakok, és a Pamela’s
egészen apró hely, hozzánk hasonló átázott, lélegző emberekkel

Mire végzek a Koránkelővel, K lelép,
és én követném, de már el is tűnt, hát megvárom a buszt
az esőben, ami nem is csók, hanem keresztvíz,
ahogy rátapad barna bőrömre ebben a pólóban,
amit még apámtól loptam, aki odahaza Koolst szívott a lépcsőn ülve,
és idővel túl kövér lett ahhoz, hogy viselje

 

Hyross Ferenc

fordítása