Tony Hoagland

Reptér

A reptéren a nyaralásból hazatérő
kövér, lebarnult emberek
boldogabbak, mint bárki,
jönnek Hawaii-ingben és seprűvénákkal,
enyhe naptejszagban.

Lenézem őket,
mert boldogságuk felületes, 
hiszen elképzelnek egy harcot, és úgy nyerik meg,
hogy nem is próbálkoznak,
                                              egyszerűen csak
önmagukat adják –

viccek, családi történetek, nachos
ebéd előtt.
Tetszik vagy sem, rajtunk
bukik meg az emberiség.

A magzat kezdetben fényes
isteni zselé,
és lassan furcsa,
felemás növendékké válik:

férfi, aki fázik az érintéstől,
mosolygó vénlány, aki dühös
a Holdra.

Mosoly alatt keserűség,
keserűség alatt gyász,
gyász alatt a vágy:
túlélni mindenáron.

A reptéri hangszórókból zene szól,
hogy mindezt könnyebbé tegye.
Akárcsak a járatokat bemondó
déli akcentus,

holdfény és melasz
színes nyelvbotlásaival.

„Oda megyek, ahova nem akarok”,
írta Bertolt Brecht,
de úgy értette, hogy nem akar
önmaga lenni.

Tegnap nagyon vágytam az esőre,
hideg és tiszta, nagyon magasról jövő
esőre, és amikor esni kezdett,           
olyan boldoggá tett.

De csak az menthet meg,
amiért nem imádkozom.
Meglepetés, meglepetés, csak a meglepetés
segíti utamat.

Szőcs Petra

fordítása