Roberto Bolaño
Egy séta az irodalomban
(Un paseo por la literatura)
Rodrigo Pintónak és Andrés Neumannak
1. Azt álmodtam, hogy eljött hozzám a három éves Georges Perec. Megöleltem, megpusziltam, és azt mondtam neki, hogy egy gyönyörű gyerek.
2. Félkészek maradtunk, apa, se nyersen, se átsütve, elvesztünk a szeméttelep mérhetetlen nagyságában, céltalanul bolyongtunk, gyilkoltunk és bocsánatért esedeztünk, mi, mániás depressziósok az álmodban, apa, végtelen álmodban, melynek a mélyére hatoltunk újra meg újra, több ezerszer, mint latinamerikai nyomozók, akik elvesztek egy kristály- és sárlabirintusban, az esőben utaztunk, filmeket néztünk, filmeket, melyekben öreg emberek azt kiáltozzák tornádó! tornádó!, megnéztükmég egyszer utoljára a világot, de nem láttuk, mint a szellemek, mint a békák egy kút mélyén, apa, belemerültünk utópikus álmod nyomorába, belemerültünk számtalan hangodba és mélységedbe, mániás depressziósok a pokol végtelen tornácán, ahol nedveidet főzik.
3. Félkészek, se nyersen, se átsütve, bipoláris depressziósok, képesek arra, hogy meglovagoljuk a hurrikánt.
4. Ebben a pusztulásban, apa, ahol mosolyodból csak történelmi emlékek maradtak.
5. Mi, anec spes nec metu-k.
6. És valaki azt mondta:
Zabolátan emlékeink nővére,
jobb, ha nem beszélünk az értékekről.
Aki legyőzte a félelmet
bátorságban él tovább.
Táncoljunk, hát, míg telik az éj,
mint egy hatalmas cipősdoboz
a szurdok és a terasz felett,
a valóság, a lehetőség egy redőjében,
ott ahol a szeretet nem idegen.
Táncoljunk a latin-amerikai detektívek
bizonytalan tükörképében,
egy pocsolya, melynek felületén megjelenik arcunk,
tíz évente.
Aztán megjött az álom.
7. És azt álmodtam, hogy meglátogattam Alonso de Ercillát, a vidéki kastélyában. Hatvan éves voltam és darabokra szedett a betegség (szó szerint darabokra hullottam). Ercilla körülbelül kilencven éves lehetett és egy hatalmas baldachinos ágyban haldoklott. Megvető tekintettel nézett rám az öreg és kért egy pohár pálinkát. Sokáig kerestem a pálinkát, de csak lovaglófelszereléseket találtam.
8. Azt álmodtam, hogy New Yorkban sétáltam a tengerparton és távolról mintha Manuel Puigot láttam volna. Égszínkék ing és könnyű, világoskék szövetnadrág volt rajta, vagy sötétkék, attól függ.
9. Azt álmodtam, hogy Macedonio Fernández felhő képében megjelent New York felett az égen: egy orr és fül nélküli felhő, szájjal és szemekkel.
10. Azt álmodtam, hogy egy afrikai utcán voltam, ami hirtelen átváltozott egy mexikói utcára. Egy sziklaszirten ülve Efraín Huerta Mexikóváros koldusköltőivel kockázott.
11. Azt álmodtam, hogy egy elfelejtett afrikai temetőben rátaláltam egy barátom sírjára, akinek az arcát már nem tudom felidézni.
12. Azt álmodtam, hogy egy este kopogtattak a házam ajtaján. Esett a hó. Nem volt fűtés a házban, és pénzem se volt. Azt hiszem, még a villanyt is ki akarták kapcsolni. És ki volt az ajtó másik oldalán? Enrique Lihn, egy üveg borral, egy nagy adag étellel és egy csekkel az Ismeretlen Egyetemtől.
13. Azt álmodtam, hogy Stendahlt olvastam a Civitavecchiai Atomerőműben: egy árnyék vonult át a reaktorok kerámiafalain. Stendahl szelleme, mondta egy félmeztelen, bakancsos fiú. És te ki vagy?, kérdeztem. Én vagyok a kerámia junkie-ja, a kerámia és a szar huszárja, válaszolta.
14. Azt álmodtam, hogy álmodom, elbuktuk a forradalmat, még azelőtt, hogy belekezdtünk volna és úgy döntöttem, hogy hazamegyek. Le akartam feküdni, de ott aludt az ágyamban de Quincey. Keljen fel, Mr. Thomas, mondtam, mindjárt itt a hajnal, el kell mennie. (Mintha de Quincey vámpír lenne). De senki se hallott meg és tovább bolyongtam Mexikóváros sötét utcáin.
15. Azt álmodtam, hogy láttam egy napon megszületni és kevéssel utána meghalni Aloysius Bertrandot, mintha mindketten egy kőnaptárban élnénk, ami elveszett a térben.
16. Azt álmodtam, hogy egy öreg és beteg nyomozó voltam. Olyan beteg voltam, hogy szó szerint darabokra hullottam. Gui Rosey után nyomoztam. Egy kikötőváros utcáin járkáltam, ami lehetett akár Marseille is, vagy nem. Egy kedves kínai öregember végül elvezetett egy pincébe. Ez maradt Rosey-ból, mondta. Egy kis kupac hamu. Pontosan, lehetne akár Li Po is, válaszoltam.
17. Azt álmodtam, hogy egy öreg és beteg nyomozó voltam, aki régóta eltűnt emberek után kutat. Néha véletlenül belenéztem egy tükörbe és felismertem Roberto Bolañót.
18. Azt álmodtam, hogy Archibald McLeish sírt – csak három könnycseppet – egy Cape Cod-i étterem teraszán. Már elmúlt éjfél és annak ellenére, hogy nem tudtam, hogy fogok hazamenni, csak ittunk tovább és koccintottunk a Vad Új Világra.
19. A Hullákkal és az Elfelejtett Strandokkal álmodtam.
20. Azt álmodtam, hogy a holttest visszatért az Ígéret Földjére, Mechanikus Bikák seregén lovagolva.
21. Azt álmodtam, hogy tizennégy éves koromban én voltam az utolsó emberi lény a déli féltekén, aki olvasta a Goncourt fivéreket.
22. Azt álmodtam, hogy egy afrikai faluban rátaláltam Gabriela Mistralra. Lefogyott egy kicsit és az lett az új szokása, hogy a falnak támaszkodva aludt a földön, a fejét a térdére hajtva. Úgy tűnt, hogy még a szúnyogok is ismerik.
23. Azt álmodtam, hogy egy halott állatokkal tömött buszon hagytam el Afrikát. Az egyik határon megjelent egy arc nélküli állatorvos. Az arca olyan volt, mint egy gáz, de én tudtam, hogy ki volt.
24. Azt álmodtam, hogy Philip K. Dick a Civitavecchiai Atomerőműben sétálgatott.
25. Azt álmodtam, hogy Arkhilokosz átkelt egy emberi csontokból álló sivatagon. Közben egyre csak biztatgatta magát: „Gyerünk Arkhilokosz, ne add fel, gyerünk, csak előre.”
26. Azt álmodtam, hogy tizenöt éves voltam és elmentem Nicanor Parrához, hogy elbúcsúzzak tőle. Egy fekete falnak támaszkodott, amikor beléptem. Hová mész Bolaño?, kérdezte. Messze a déli féltekétől, feleltem.
27. Azt álmodtam, hogy tizenöt éves voltam, és tényleg elhagytam a déli féltekét. Ahogy betettem a táskába az egyetlen könyvemet (aTrilcét Vallejótól) elégett. Este hét óra volt és kidobtam a szétégett táskát az ablakon.
28. Azt álmodtam, hogy tizenhat éves voltam és Martin Adán zongorázni tanított. Az öreg ujjai olyan hosszúak voltak, mint a Gumiembernek, belemerültek a padlóba és földalatti vulkánokon játszottak.
29. Azt álmodtam, hogy Vergiliust fordítottam egy kővel. Meztelenül feküdtem egy bazalttömbön és a nap, ahogy a vadászpilóták mondják, vészjóslóan lebegett öt óránál.
30. Azt álmodtam, hogy egy udvaron haldokoltam valahol Afrikában és egy Paulin Joaquim nevű költő franciául beszélt hozzám (de csak bizonyos szavakat értettem, mint „a vígasztalás”, „az idő”, „az eljövendő évek”). Egy akasztott majom himbálózott felettünk egy faágon.
31. Azt álmodtam, hogy itt a világvége. Csak egy ember nézte végig: Franz Kafka. Az égen a Titánok ölték egymást. A New York-i Central Park egyik vaspadján ülve Kafka csak nézte, hogy égett a világ.
32. Azt álmodtam, hogy álmodom és, hogy túl későn értem haza. Az ágyamban ott feküdt Mário de Sá-Carneiro az első szerelmemmel. Ahogy felemeltem a takarót, megláttam, hogy mindketten halottak. Véresre harapdáltam a számat és visszamentem az utcára.
33. Azt álmodtam, hogy Anakreón kastélyt épített egy tar dombtetőn, majd rögtön le is rombolta.
34. Azt álmodtam, hogy egy nagyon öreg latin-amerikai nyomozó voltam. New Yorkban éltem és Mark Twain megbízott, hogy mentsem meg egy arc nélküli ember életét. Ez egy roppant nehéz feladat lesz Mr. Twain, mondtam.
35. Azt álmodtam, hogy beleszerettem Alice Sheldonba, de ő nem szeretett. Ezért három kontinensen próbáltam meg öngyilkos lenni. Teltek az évek. Aztán, amikor már nagyon öreg voltam, megláttam New Yorkban, a tengerparti sétány másik oldalán és kézjelekkel elmutogatta nekem (mint az anyahajókon a leszálló pilótáknak), hogy valójában mindig szeretett.
36. Azt álmodtam, hogy 69-es pózban szeretkeztem Anaïs Ninnel egy hatalmas bazalttömbön.
37. Azt álmodtam, hogy Carson McCullersszel keféltem egy sötét szobában 1981 tavaszán és irracionálisan boldogok voltunk mindketten.
38. Azt álmodtam, hogy visszatértem a régi gimnáziumomba és Alphonse Daudet volt a franciatanárom. Valami észrevétlenül tudatta velünk, hogy álmodunk. Daudet minden percben kinézett az ablakon és Tartarin pipáját szívta.
39. Azt álmodtam, hogy átaludtam azt, hogy a gimnáziumi osztálytársaim megpróbálták kiszabadítani Robert Desnos-t a terezini haláltáborból. Amikor felébredtem egy hang rám parancsolt, hogy induljak. Gyorsan, Bolaño, gyorsan, nem vesztegetheted az időt. Ahogy megérkeztem csak egy öreg nyomozót találtam, aki a támadás maradványai között kaparászott.
40. Azt álmodtam, hogy az emberiségből csak egy kísérteties számokból álló vihar maradt hárommilliárd évvel a Föld megszűnése után.
41. Azt álmodtam, hogy álmodom és az álmok alagútjaiban rátaláltam Roque Dalton álmára: a bátrak álmára, akik egy szarkiméráért haltak meg.
42. Azt álmodtam, hogy tizennyolc éves voltam és láttam az akkori legjobb barátomat, aki szintén tizennyolc éves, szeretkezni Walt Whitmannel. Egy fotelben csinálták és közben Civitavecchia veszélyes alkonyában gyönyörködtek.
43. Azt álmodtam, hogy börtönben voltam és Boethius volt a cellatársam. Nézd csak Bolaño, mondta és kinyújtotta a kezét a félhomályban: nem remegnek!, nem remegnek! (Kicsivel később hozzátette nyugodt hangon: de remegni fognak, ha találkoznak azzal a köcsög Theodorikkal.)
44. Azt álmodtam, hogy Sade márkit fordítottam fejszecsapásokkal. Megőrültem és egy erdőben laktam.
45. Azt álmodtam, hogy Pascal kristálytiszta szavakkal beszélt egy civitavecchiai kocsmában: „A csodák nem a megtérítésre, hanem az ítéletre szolgálna”[1] , mondta.
46. Azt álmodtam, hogy egy öreg latin-amerikai nyomozó voltam és egy titokzatos Alapítvány megbízott, hogy találjam meg a Latino Fenegyerekek halotti bizonyítványait. Beutaztam az egész világot: jártam kórházakban, harcmezőkön, kocsmákban, elhagyott iskolákban.
47. Azt álmodtam, hogy Baudelaire egy árnyékkal szeretkezett egy szobában ahol elkövettek egy bűntényt. De ez nem zavarta. Végülis teljesen mindegy, mondta.
48. Azt álmodtam, hogy egy tizenhét éves serdülőlány belépett az álmok alagútjába és felébresztett minket két ütéssel. A lány egy elmegyógyintézetben élt és lassan egyre jobban megőrült.
49. Azt álmodtam, hogy a Civitavecchiába járó postakocsikon megláttam Marcel Schwob arcát. A látomás homályos volt. Egy szinte áttetsző arc, fáradt szemekkel, egy arc, amit összehúzott a boldogság és a fájdalom.
50. Azt álmodtam, hogy a vihar után egy orosz író és a francia barátai a boldogságot választották. Anélkül, hogy bármit is kértek, vagy kérdeztek volna. Mint aki egyszer csak váratlanul összeesik a kedvenc szőnyegén.
51. Azt álmodtam, hogy az álmodozók elmentek a virágháborúba. Senki se tért vissza. El tudtam olvasni pár nevet az elfelejtett laktanyák falain, a hegyekben. Egy távoli helyről egy hang újra és újra elismételte a halálos ítéleteket.
52. Azt álmodtam, hogy a szél egy kocsma kopott tábláját lengette. Bent pedig James Matthew Barrie öt félelmetes úriemberrel kockázott.
53. Azt álmodtam, hogy megint útra keltem, de ezúttal nem tizenöt éves voltam, hanem több mint negyven. Nem volt semmim, csak egy könyvem. Egy kis hátizsákban vittem magammal. Ahogy mentem előre hirtelen meggyulladt. Hajnalodott és alig voltak autók az utcán. Bedobtam a szétégett hátizsákot a csatornába és közben éreztem, hogy valami szúrja a hátam, mintha szárnyaim nőttek volna.
54. Azt álmodtam, hogy Afrika útjai tele voltak aranyásókkal, portugál gyarmatosítókkal, rabszolgavadászokkal és jogászokkal.
55. Azt álmodtam, hogy senki se hal meg este.
56. Azt álmodtam, hogy egy férfi hátranézett az álmok anamorfikus tájára és a tekintete kemény volt, mint az acél, de még így is szétesett egyre ártatlanabb és védtelenebb tekintetekre.
57. Azt álmodtam, hogy a három éves Georges Perec vígasztalhatatlanul sírt. Megpróbáltam megnyugtatni. Az ölembe ültettem, vettem neki édességet, kifestőkönyveket. Elmentünk a New Yorki-i tengerparti sétányra és mialatt a vidámpark csúszdáin játszadozott ezt mondtam magamnak: nem vagyok jó semmire, de arra jó leszek, hogy rád vigyázzak, senki sem fog bántani, senki sem próbál majd megölni Aztán eleredt az eső és csendesen hazamentünk. De hol volt az otthonunk?
BLANES, 1994
[1] Pődör László fordítása.
Urbán Bálint
fordítása
A vers eredetiben itt olvasható.
