Saeed Jones

Antracit
(Anthracite)

Egy hang akárha kő,
durva fekete ököl,

mérföldeket repül át az űrön, a sötét
anyag ajtain át.

Hallottam, bezúztad a mező koponyáját,
ahol földet értél.

Füst glóriája rombolta az eget,
és akkor már test voltál,

meztelen és megtört a gyapotföld kráterében.
Meteorit lehettél volna,

a megkövült éjszaka két pontját,
szemeid bányavágatát leszámítva.

Vizet és takarót hozva
kérdeztem, „Ez melyik életed,

harmadik, ötödik?” Válaszod viharos
szél, könnyekkel áztatta el

ruhám. Ajkaidra tapasztom
tenyerem, csitt. Ha meghallanak,

mind téged akarnak majd. Vigyázz,
miként akarnak téged;

ebben a városban minden fekete
el is ég.

 

Mohácsi Balázs

fordítása

Az eredeti vers itt olvasható.

A vers a szerző előadásában itt nézhető meg.