Branislav Živanović

Sebhely

Kilépek a versből, 
akár egy saját
mélységét kereső horgony.

Szavak dobognak a szívekben,
hosszabban, mint az ujjak alatt.

Leírva keletkezik az új felesleg
a feladott felelősség szemében;
kifogás a szüntelen szégyenre,
kilincsek és körmök nyomódnak a nap tenyerébe.

De még mielőtt beleengednénk magunkat
abba az állapotba, mely öreg, akár a világ,
még illene hozzátennünk:

Aki szereti nézni a széthullást,
a fekete szín terhét hordja magában.

Van valami vigasz a szájakban.
A seb is épp akkor szép, amikor keletkezik.
A jó vers olyan, akár a halál,
és ezen nem kellene változtatni.

 

Terék Anna

fordítása