Petr Borkovec

Szonogram
(Sonagram)

Franz Hammerbachernak

Rigó? – talán egy folyton növő
és folyton zsugorodó tuscsepp
hullik le a cső végéről. Kézbe
veszek egy levágott diófa ágat,
mintha a gallyak közül egyenest
a helyére tért volna vissza, a törzsre,
a szemrehányástól hangos fej alá.
A levelek bőre alatt koponyákat kerestem,
szárak csontjait. A rigó énekelt.

A szakasz erre tört át az égerfák között
a folyóhoz, az ágakon foltok hintáznak,
hunyorognak, megkettőződnek
a száraz szélben. A túlpartot,
úgy tűnik, átfúrja egy arany féreg.
Elszabadult facsemeték vidám csapata
és szennyvíz iszkol a döglött ponty elől,
milyen izgalmas, a szeme eliszaposodott
és az eliszaposodott mellékág felé imbolyog,

ott ágak égnek a mindennapok tüzén,
virítanak, mint egy botanikai szakkönyvben,
a füst és hang nélküli lángból
hamu támad, fény szökken ki.

Kagylók és cserépdarabok
fénylenek a csíráktól zöld
iszapban. Szarkaszlagok
hordalékon, sáron, üledéken.
Egy uszály az agyagos partra vontatva,
még a nyikorgását is belepte a rozsda;
szétszakadt osztályozószalag,
nyelve a hajómélybe lóg,
mely kong a nyílt víz utáni vágytól.

Közben a rigó csak énekelt.
Szemközt az alkonyattal, egy kiugrón.
Micsoda változékony folt, mondtam magamban,
mintha madár lenne, hasonlít rá. De túl sok
minden találkozik benne. Az éneke is túl
egyforma volt, mint az írás a pénzérméken,
figyeltem, mindent egyformán nevezve
hallgatóztam. A rigó énekelt,
mostmár elhittem. Alighanem. Mintha.

Vörös István

fordítása