Szt. Bernát kútja
A vizet fel kell szabadítanunk
Hugh MacDiarmid
Fiatalon találták meg a forrást.
Kavicsot szednek épp, a lábuk táncos,
csobog a cserfes víz, csacsog az erdő,
míg utcánként föléjük nő a város,
terek, körutak, sikátorok, tornyok,
szobrok és kovácsoltvas kerítések
meg lámpaoszlopok: csendbiztosok
patinásan, tehetetlenül néznek,
míg a fiúk, ujjongó bennszülöttek,
beveszik a szirt taraján a várat,
ahogy Skócia rőt és odvas múltja
rejtekén is titkos ritmusok járnak,
nyersen, merészen, a tengerre ki.
Bár vinnék magukkal vegyes tudásunk
a vágtató árnyakról fiaink,
hogy velük partjainkon túlra lássunk!
Hisz sokan új családot keresünk
az óceánon túl: Amerikában,
monokróm balti és balkáni bárdok
sokféle örök rejtély rítusában.
A tiszta és tisztátalan közötti
csatornákat feltölti a homok.
Igyunk, hátha felnyitja majd az ördög
szemünk, felszakítva a hályogot,
s az árnyas völgyből olyan korty fakad,
amelytől délutánunk átmelegszik:
tékozlók, ismét hazautazunk,
a forrástemplomig, amely volt s lesz itt.
Szlukovényi Katalin
fordítása