Francesca Tuscano

Thalassa (részlet)

(Lucianának)

Visszamenni a csend eredetéhez.
Várni a húsvirág ritmusára.
Hallgatni a pálmák együttesét, ők tartják össze a közös dolgot.

Itt van a tenger, ami körkörösen tágul
az immanencia meghatározatlan terében.

Édes kurvák, akik a hús mosolyával
mutatjátok a visszatérést – ha élnék, megáldanálak benneteket
a víz kétes jelével.

***

Egy nap felszáll a sárga por hogy jelezze, a századunknak vége.
Sokan, a legtöbben még be lesznek zárva nárcisz hamis naplóinak falai közé.
Kevesen, tényleg nagyon kevesen egy fekete rongyot fognak követni.

Olyan kor volt ez, mint a többi, nincsenek mögötte romok.

Ha felboncolnánk a felfordított angyal áldozatát, látnánk, hogy a bőre alatt köldök formájú, nevetséges szív pulzál. Magzat a magzatban mosolyog a kezdetbe záródó vég felett, érdektelen halála miatt boldogan.

Keletebbre, a pusztítás földjein az élet már nem történelem többé.

Szokács Kinga

fordítása