Kristiina Ehin

Vormsi

1

Szél csapkodja az ajtót ki-be
A meggy még nem érett

A Nap csupán egy percre bújik elő
próbálj csak meg napozni
Hideg tavasz volt
és didergős nyárközép
augusztus még nincs itt
és a szerelem fáj

Neked van hegedűd
hogy nyugtalanságod abba öntsd
Én elvesztettem harmonikám
Biztos helyre tettem
és épp így veszett el

Lombkoronákon át susog a szél
a gyerekek műanyag furulyát fújnak
A kullancsokat és a szúnyogokat nem tartja távol
de minket összetart

Terveink
egy pillanatra megpihennek az esővizes hordón
mint nagy kék szitakötők
és megbabonázva hallgatják
a furulyaszót
az egyszerű és bájos
didergős és
nyugtalan
nyárról

2

Egy öreg istállóban éjszakázunk
melyet vendégházzá alakítottak
Mindenütt lánchorgok
A vastag lilásszürke gránit dohszagot áraszt
a tollpárna arcom alatt
puha és illékony mint Hófehérke igazi anyjának cirógatása

Hiába hiszem hogy fiam már alszik
                Anya
                mesélj a lovakról
                akik régen itt éltek
                Nekik is voltak csikóik?
hallom a halk kérdést a takarók közül

A telihold áttetsző arca
bepillant az ablakon az eresz alatt
és már mesélek is
a teliholdnak és neked fiam
egy kancáról
ki itt élt kis csikójával
szenvedett a kemény mezei munkától
és az anyai szeretettől
mely kitépi a lelket

Mesélek míg lemegy a nap
alkony és hajnal közt
van egy tünékeny pillanat
mikor átlátni az időn
át a sötétségen
és az anyai szíven

3

Reggel fehér tiszavirágok…
A kerten túl magas fű lengedez 
A gyerekek a rozsdás esővizes hordóban pancsolnak
és mielőtt még megtilthatnám nekik
kiélvezik a nap
legcsodásabb perceit                       

Nincs egy árva holdsugár
sem tündérmese

Csak karcsú hagymaszárak
és döngicsélő darazsak
Régi esküvői képek a terméskő falakon
az istállóban melyből vendégház lett
Lesütött szemű menyasszony
akit hoztak és vittek
mikor a házasságok még
zártak voltak és örökre szóltak
és az istállókat sem alakították turistaházzá

Döngicsélő darazsak
és tiszavirágok
és időkön túlnyúló növekvő
nyugtalanságom

A láthatár még éppen dereng
és hirtelen meglátom hogy is végződik ez a mese

Napozóplédem repülő hintó mit szitakötők húznak
A kanca és kis csikója
táltos paripák
sőt egyszarvúak
kik még mindig élnek
e terméskő falak közt
itt az örök nyár szigetén
ahol soha
nem fáj a szerelem

Timár Bogáta

fordítása

A szerző a Szépírók Társasága által rendezett Baltic Poetry Festival / Balti Költészeti Fesztivál résztvevője.