atlasz
ez a vers nem
az eget vállán tartó
mitológiai alakról szól.
hanem egy szövetről:
fényes,
műszálas,
selymes anyag.
az első iskolai napról
készült fényképen,
amit emlékezetemben őrzök.
az eget nem tartotta senki.
idő előtt
kirángattak az ábrándozásból,
hogy ne maradjak egyedül
otthon mosogatni.
(amnéziának
nevezzük a következőt:
amikor tárgyakat hordozol
magaddal, nehogy megfeledkezz
valamiről)
kézenfogva anyával és
a nálam 11 (tizenegy)
hónappal nagyobb
nővéremmel, a kapu előtt
ott a călăreților utcában.
reggelről
reggelre,
magunkra hagyva,
várva a
háromnegyed nyolcat
a hidegben.
senki nem mosolygott
a ștefan bácsi készítette
fotón.
(ötévesen azt mondtam
neki, hogy összevissza vezetem az utcák között, ha
akarom, és eltéved. ő segített apát megkeresni,
a nálam
4 (négy) évvel kisebb
húgom
pogácsatörője* előtt)
visszatérek
az első iskolai naphoz.
anya szép volt,
mi meg, mint két baba.
a fejünkön élénk színű
szaténkendő,
az állunk alatt megbogozva,
a könnyek is a helyükön,
mint minden. komolyan festettünk a
pepita egyenruhában,
kék köténykében.
a többiről fogalmam sincs,
ennyire emlékszem.
mondjuk logikai
dedukció
alapján még: hogy a cipő, az
biztos nem volt piros vagy
fehér, soha,
amíg gyerek voltam.
anya azt mondta, hogy:
az hamar piszkolódik,
nincs, ki megtisztítsa,
az iskola, az komoly dolog,
mint minden a mi
családunkban.
apa inget hordott,
nyakkendőt és öltönyt
(még akkor is, mikor
elesett az utcán),
anya mindig elegáns volt,
és minket is
ugyanúgy öltöztetett.
egy padban
kell ülnünk,
nem szabad egyedül hagynom
a nővéremet.
ismételte
reggelről
reggelre.
a tanévnyitó után
betörtem a fejem,
amíg vártam, hogy
valaki értem jöjjön,
felkapaszkodtam a
zöldövezetet szegélyező
vaskorlátra.
a hagyományokhoz híven
könnyen megbomlott
az egyensúlyi állapot
a mi családunkban.
apa esett el leggyakrabban,
én meg mindig rögtön utána.
fordításaAndrás Orsolya
*pogácsatörő: A pogácsa megtörése és a hajtincs levágása a gyerekek első születésnapján megtartott román hagyomány. A gyerek feje fölött eltörnek egy pogácsát, lepényt vagy más süteményt, amit az összegyűlt vendégek elosztanak. Majd levágják néhány hajtincsét, amit a szülők, keresztszülők megőrizhetnek, ehhez különböző hiedelmek kapcsolódnak. Ez után a rituálé után a gyerek elé tálcát tesznek, amin különböző tárgyak találhatóak (pl. toll, aprópénz, tükör, ikon, virág, stb.). Aszerint, hogy a gyerek ezek közül mit választ, megjósolják a későbbi mesterségét, egyes tulajdonságait.