Ştefan Baghiu

Mostanra
(Până acum)

Ezzel jár a kor – hogy már nem élünk meg semmit egy ideje.
Ma elégedett, holnap szomorú, holnap kába és feledékeny,
otthon a csend borzalmas,
itt meg a zaj rettenetes,
otthon anya főz, énekel az ablaknál, és arra gondol,
hogy a boldogságot, amire vágyott, mostanra elérte.
Gondolatban mindig vissza fogok térni
arra a bulira Délen, Petrára,
a déli buli és az a szex:
improvizált artézi kutak egy amnéziás kertben.
Mégis, felejtsd el Délt az összes hülyével együtt, élj elégedetten
néhányuk barátságával és jelentéktelen magányoddal,
ami gondot okoz néha.
Tudom, mi foglalkoztat manapság:
hogy valami elvonja a figyelmet az egyetlen gondolatról,
ami megérdemelne némi odafigyelést.
Felejtsd el,
hogy beáll a hidegfront a medencébe,
és mozdulj, mintha élnél,
felejtsd el,
mennyi megértést nyújtott
az orgazmus, amikor még nem tudtuk, mi következik utána.
Többé ne írj semmit és ne énekelj semmit,
én folyton arról írtam, hogy mennyire egyedül vagyok.
„Egyedül, olyan egyedül”, mondtam,
és elhittem, hogy tényleg
az Ara-csatorna partján állok, és fúj a szél, így gondoltam,
és néztem elégedetten. Dolgokat csinálok, és egyesek azt mondják,
hogy fontosak,
de a dolgok csak akkor nyernek jelentőséget,
ha magamért csinálom őket,
kényelemért, mások csodálatáért,
elismerésért,
alapjában véve, hogy te azt mondd:
„Ştefan egyre boldogabb és én
egyre magányosabb vagyok.”, így, hogy elszomorodj,
képzeld azt, hogy Scheveningen partját taposod,
közben meg ülj a szobádban, a laptop előtt,
és maszturbálj. A fény
jelenetet fog rendezni bőrödön,
és ha bárki látna, azt mondhatná, hogy
a művészethez ez a legközelebb álló dolog,
amit valaha látott.

André Ferenc

fordítása