Ija Kiva

[menekültek. színház]
[біженці. театр]

az első biztonságos helyen – így beszélünk az ország nyugati részéről –
az éjszakát a színház padlóján töltöd mint kellék
a háborúhoz, mely szabadon hozzáférhető ingyenes egyszerre
nézheted minden egyes halálra rémült állat szemében

[még van idejük jegyet váltani a harmadik világháborúra az első sorba,
írta a nagy árvíz előestéjén egy híres nyugati újságíró]

 jól esik a fény
és a világnak jut ideje meglátni a koszt a körmöd alatt,
és hosszú hajad, amit Lengyelország óta nem vágtál le,
ott töredeznek benne a családfa zsidó ágai,
kereszttel jelölte meg őket a jóságos kréta

és nincs megcsinálva a körmöd – nyolc éve nem jártál manikűrösnél –
és amikor azt olvasod, hogy “ezt azért a bucsai nőért”
(vajon az iskolában a tanárok mesélnek majd arról a fényképről?)
valaki meggyeskertjében a fák alatt homok borította ujjak,
és te megkérdezed a piros festéktől, hogy nem szégyen-e ez az összehasonlítás

de olyanok vagyunk, mint a nárciszok a mamánál a buszmegállóban,
most már soha nem szégyen se lenni se nem lenni
keserű hagymáinkkal a történelem szélén növő fák alatt

néhány nap múlva végigmész a szabadság sugárúton (ez nem metafora)
hogy az összes prófétai álmod egy férfi fodrászat padlóján kössön ki,
de ez sem segít: mint egy őrült akinek a körme alatt ott a vágy borotvapengéje,
az emlékezet egy poros lepusztult krumpliföldön keresztül vezet
olyan hosszan hogy már földet látsz a gyerekek szeme helyén is

és most úgy fekszel a színház padlóján mint egy kellék
megborzongsz a villamosok hangjától
– civil énekesek a katonai légvédelem kórusában –
és képtelen vagy a modernzene-rajongók füléből kiszedni a viaszt

2022. 04.14

Vonnák Diána

fordítása